Mozaikok életről, egészségről

Régi idők folytatásai vagyunk...

 

A Vida család története 1920-ban kezdődik, ugyanis 1920. január 3-án kötött házasságot Vida János és Varga Emília. Mindketten már az érettebb felnőtt korban voltak, 32 évesek. Őseik történetét az 1800-as évek közepéig, elejéig tudtuk felkutatni. A kutatás legnagyobb részét édesanyám Vida Etelka végezte. Ő Vida János és Varga Emília 2. gyermeke volt. Szívós munkával és töretlen hittel szedte össze az adatokat rokonainktól, a levéltárból és az egyházközségek meglévő anyakönyveiből. Az adatok, dokumentumok rendszerezését, a rokonok visszaemlékezésének beépítését én végeztem.  Mindkét család ősei (Vida János és Varga Emília - ők a nagyszüleim) több nemzedéken keresztül nemesek voltak, Szabolcs vármegyében éltek. Nyírtass, Hodász, Gelse és Kisléta volt a család lakóhelye, ezek egymáshoz közel lévő települések. Nagyszüleim pedig életük legnagyobb részét Nyírbogáton töltötték. A nagymamám – Varga Emília családjának élete Nyírtass, Hodász és Gebe – ma Nyírkáta nevéhez kötődik. Nagyapám családja Kislétán és Nyírgelsén élt.

 

Nyírtass: A község nevét mind a néphagyomány, mind az írásos adatok szerint Tas honfoglaló vezérről kapta. 1200 körül jelentősebb település volt, királyi bírtok. Királyi adományként több család birtokolta az évszázadok folyamán. Az 1700-as években a falu teljesen elnéptelenedett, tulajdonosai közbirtokosságot alkottak. Az 1800-as években 23 nemesi birtokosa volt és 1150 lakója. Itt született 1812-ben Borkó Borbála, aki egy hodászi nemeshez Szűcs Andráshoz ment férjhez. Ők a szépszüleim.

 

Hodász (Nyírhodász)

Hodászban egykor királyi hódvadászok laktak. A település másik neve Hetény volt, 10-11 sz. óta lakott e terület. Először királyi bírtok volt, majd a királyi rokonság eladta. Az 1600-as évektől több birtokos osztozott Hodász területén, de a tehetősebb gazdák tulajdonába is egyre több föld jutott. Az 1800-as években is nemesek és gazdák éltek a faluban. Itt kötött házasságot Szűcs András nemes 1831. november 22-én Borkó Borbálával.

 

Gebe (Nyírkáta): neve először 1332-34 között tűnik fel a pápai tizedjegyzékben, tehát akkor már temploma is volt. A XVIII – XIX. században a Teleki, Péchy, Irinyi családok birtokolták. A falu határát 1845-ben tagosították, ekkor különítették el az úrbéri földeket a földesúri birtokoktól. A lakosság földművelésből élt. Itt született 1832-ben Lengyel Juliánna, aki Szűcs András és Borkó Borbála fiának Szeőcs László hodászi birtokosnak a felesége lett. Lengyel Juliánna apja Gebe jegyzője volt.  Ők az üknagyapám és üknagyanyám.

 

Kisléta: Nevét az oklevelek 1322-ben említik először. A század végétől a Báthory család birtokolta. Később több nagyobb birtokosa is volt a településnek. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcból az itt élők is kivették a részüket: a szabolcsi 48-as zászlóaljban harcoltak Budavár visszafoglalásáért, majd a világosi fegyverletétel után még Komárom várát védték. A nagyobb birtokosok mellett több kisnemesi birtokosa is volt a településnek. A Varga család több nemzedéken keresztül élt itt. Varga István az 1800-as évek elején még nemes volt, gyerekei a század közepén születtek házasságkötésükkor földművesként és közbirtokos feleségeként lettek bejegyezve. Varga Gyula földműves a dédnagyapám.

 

Nyírgelse: 1310-ben említik először, nagyon kicsi település volt. Az 1400-as években 2 sor ház állt , amelyben 7 telek volt, de csak 4 telken laktak. 1552-ben 80-85 lakosa lehetett. Nagyvárad elfoglalása után a törökök hódoltságához tartozott, gyakran pusztították a települést, majd 1676-ban elhajtották a lakókat. Így az 1700-as évek elején több ízben lakatlan volt, földesurai is gyakran változtak. Az 1800-as években a jobbágyfelszabadításig elsősorban kisnemesi családok laktak itt, néhány telken volt jobbágycsalád. 1848 táján 34 nemes család élt, a lakók száma 430 volt. Itt élt Vida János nemes és felesége Hetey Eufruzina, Nagyapai ágon ők az ükszüleim. Itt született és élt gyermekük Vida Sándor, - dédnagyapám -  aki a házasságkötéskor közbirtokosként volt az anyakönyvbe bejegyezve.

 terkep.jpg

Nyírbogát: A település a nevét az Árpád korabeli Bogát vezérről kapta, aki az Észak-Erdélyi só szállítmányokat biztosította. A környék már a kőkorszak idején lakott volt, de 1310-ből való az első írásos emlék. A XIV. század fordulója körül a település elnéptelenedett. Az 1400-as évek elején Bogáti Fülöpnek és fiának a birtoka. 1600 és 1800 között több birtokos család tulajdona volt, így a Hetey és Szűcs családoké is. A település gazdaságában mindig a mezőgazdaságé volt a fő szerep. Az 1700-as évektől a kukorica, köles és a káposzta termesztése volt jellemző, az 1800-as évek közepétől megjelenik a burgonya, lucerna és tök is. Az 1900-as évek elejétől sokan tértek át a dohánytermesztésre és állattenyésztésre. Ekkor telepítették be a Jonatán almát. A futóhomok megkötésére akácot telepítettek és elindult a méhészkedés. Az államosítások idején több Tsz alakult, később ezek felbomlottak. 1957-ben megindult az újjászervezés és 1960-ig több, ezután már csak a Rákóczi Tsz működött. 1911-ben épült meg az első vasút Debrecen és Nyírbogát között. 1912-ben már Nyírbátorba is el lehetett utazni. Az első telefont 1923-ban kötötték be, a villanyt 1955-ben kezdték bevezetni.  Az első fúrt kutat 1928-ben létesítették, a vízmű hálózat 1979-ben épült. Ide költözött Gelséről Vida Sándor és felesége, itt nevelték a gyerekeiket. Itt éltek egy ideig nagymamám szülei is, Varga Gyula és felesége. Ebben a környezetben élték életüket 1920-tól 1968-ig nagyszüleim Vida János és Varga Emília.

 

 

Gyökereim a nagymamám ágán

 

A Varga család – nagymamám – múltját kutatva a szépapánkig jutottunk el az anyai ágon haladva. 1809. június 4.-én Hodászon született Szűcs András nemes, több helyen Szeőcsnek nevezve, az utódai pedig mind Szeőcsként vannak anyakönyvezve, egyes iratokban pedig Szőcs néven. Ő is, mint minden nemes feudális előjogokkal, kiváltsággal rendelkezett 1848-ig. Akkor a feudális előjogokat megszüntették. Szűcs András 22 éves korában 1831-ben vette feleségül a 19 éves nyírtassi Borkó Borbálát. Hodászon élték le az életüket, 62 éves korukban haltak meg 1871-ben, ill. 1874-ben. Hodászon vannak eltemetve. A házasságból 8 gyerek született: 3 fiú: László, József és János, és 5 lány: Eszter, Ilona, Karolina Emma és Erzsébet. A család életéről nem sokat tudtunk kideríteni. Annyi bizonyos, hogy mind a 3 fiú, valamint 3 lány biztos, hogy megélte a felnőttkort, hiszen férjük, feleségük neve ismert, de leszármazottjaik nem. Emma és Erzsébet nevű lányukról nem tudtunk meg semmit. Ismert még az is, hogy egyik lányuknak Szeőcs Karolinának (Balogh Zsigmondné) született egy lánya, akit Balogh Zsuzsa néven anyakönyveztek. Mind a 8 gyerek az 1830-as és 1840-es években születhetett.

 

A nagymamám nagyapja az egyik fiú – Szeőcs László - volt. Ő az idősebb Szeőcs gyerekek közé tartozhatott, hiszen szülei házasságkötése után 2 évvel jött a világra. Nősülésének időpontja nem ismert, de az igen, hogy egy nyírkátai (a falu neve akkor Gebe volt) lányt: Lengyel Juliannát a jegyző gyerekét vette feleségül. Ők is Hodászon élték le az életüket, a gyerekeik születési anyakönyvi bejegyzése szerint birtokosok voltak, a Bem József utcán és a Derzsi utcán laktak. A lakóépület mellet még kb. 15 hold földdel rendelkeztek.  3 gyereket neveltek. A családi emlékezet szerint volt egy nevelt lányuk Sós Izabella (Szeőcs Izabella), aki Ponyolán született. Nem ismert, hogy milyen körülmények között és milyen okból vették magukhoz. Saját gyerek – tudomásunk szerint – egy fiú és egy lány volt. Késői gyerekek, a lány Szőcs (Szeőcs) Karolina volt az idősebb, 1866-ban, vagy 67-ben született. Különböző hivatalos iratokban más és más év van feltüntetve. Karolina születésekor az apja 33-34, anyja 34 vagy 35 éves volt. Gyula az anyakönyvi bejegyzés szerint 1867-ben született, amikor a szülők 34 és 35 évesek voltak. A szülők – László és Julianna – aránylag fiatalon haltak meg, László 48 éves korában, felesége pedig 50 évesen. Halálukkor a gyerekek 14-15 évesek voltak.  A gyám Komoróczy György és felesége – a nevelt lányuk, Sós Izabella – lett. Gyámlányukat miniszteri engedéllyel 20 éves korában férjhez adták Varga Gyula földműveshez.  Testvére Gyula 1892. március 1-én halt meg 25 éves korában. Ekkorra a Szeőcs család már teljesen elszegényedett. Lengyel Julianna családja kevésbé ismert. Apja Lengyel Antal jegyző volt Hodászon és valószínű, hogy a környék kisebb településein. Egy testvére Lengyel Emilia, Mikrovics Györgyné Amerikában élt.

 

Karolina volt a nagymamám édesanyja. A 15 évesen árván maradt lány 5 évvel később Hodászon férjhez ment Varga Gyulához. Kisléta-i születésű Varga Gyula 27 éves volt, amikor feleségül vette a 20 éves Karolinát 1886. június 1-jén. Az ifjú pár egy ideig Hodászon élt a Szeőcs birtokon, és ott gazdálkodott. (Ekkor már Nyírhodásznak nevezték a települést), itt született meg mind a 8 gyerekük. Még 1906-ban is Hodászon temették el 2 gyereküket a 3 éves Karolint és az 1 éves Gyulát. 1908 után el kellett költözniük a birtokról, mivel Karolina édesapja Szeőcs László még halála előtt kezességet vállalt egy váltóra. Az esetről további körülmény nem ismert, csak az, hogy 1906 után a birtok tulajdonosának Komoróczy György és felesége volt bejegyezve. Majd ők 1923-ban eladták Fidler Lajosnak. A nemesi Szeőcs család így szegényedett el. Szeőcs Karolina és Varga Gyula 1908 körül Nyírbogátra költözött, a halotti anyakönyvi kivonat szerint itt halt meg és temették el a 11 éves Juliánna, Jusztinát és a 9 éves Juliannát. 1911-ben Nyírbogáton a Durneiss bárói bírtok nagytanyáján vincellérek voltak. A vincellér a szőlő kezelésével és megőrzésével megbízott személy volt, aki az állandó cselédek sorába tartozott és a szabad lakáson kívül rendes évi fizetést is kapott vagy csak pénzben, vagy pénzben és terményben. Még Hodászon, a bírtokon született és Nyírbogáton nevelkedett Varga Emilia – nagymamám.  Hosszabb ideig  Nyírbátorban laktak a Hunyadi u. 81 sz. alatt, itt született meg  Vida Emma nevű unokájuk, nagymama harmadik gyermeke  1923-ban. 1925 és 1930 között Budapesten éltek. Majd Debrecenbe költöztek a Homokkertbe. Saját házukban laktak az Óvoda utcában. A felnőtt kort 4 gyerekük és egy örökbe fogadott  gyerekük élte meg. Emilia (élt 80 évet), Antal (élt 83 évet), Ilona (élt 91 évet) és Bertalan (élt 82 évet) az örökbe fogadott gyerek András  (élt 69 évet).  A 4 testvér élete már lakóhelyekben és életutakban is nagyon különbözik.

Nagymamánk Varga Emilia életét Nyírbogáton élte le szegényparaszti sorban. 4 lánygyermeke élte meg a felnőtt kort. Lánytestvére, Ilona az Amerikai Egyesült Államokban polgári jólétben élt 91 éves koráig. Két gyereke született Helén és Ernő. Ők is és utódaik is az USA-ban élnek. Antal és Bertalan pedig szüleikhez hasonlóan Debrecenben laktak. Mindketten a Homokkertben építkeztek.  Antal végzettsége férfi szabó volt, de nem a szakmájában, hanem homokkitermelőként dolgozott. Idősebb korában a Barneválban volt portás. Egy gyermeke született Erzsébet, Ilona, akinek egy fia van Sándor Csaba Zsolt. Az egész család a Homokkertben él. Bertalannak nem született utódja, az örökbefogadott Andrásnak szintén Debrecenben élt, rendőrként dolgozott, egy fia van.

 

A Varga családban apai ágon visszafelé haladva a legrégebbi ismert őseink Kislétán éltek. Itt született és élt Varga István nemes feleségével, Barta Johannával az 1800-as években. Házasságkötésük időpontja nem ismert. István 1805-ben született és 78 éves korában halt meg. Felesége születési dátuma bizonytalan, a lelkészi hivatal anyakönyvi bejegyzése szerint 1862-ben 35 évesen halt meg. Így 1827-ben születhetett. 5 gyerekük volt, János, István és Karolina nevezetű gyerekeik halotti anyakönyvét tudtuk megszerezni. 1858-ban és 61-ben temették el gyerekeiket, valószínűleg korai gyermekkorban. Jusztina lányuk 52-ben született, Gyula fiuk 59-ben. Édesanyjuk Johanna 62-ben halt meg, amikor Jusztina 10 éves és Gyula 3 éves volt. Valószínű, hogy Varga István elszegényedhetett, hiszen fia Gyula házasságkötésének idején 1886-ban földműves volt. Ebből a házasságból született Varga Emilia nagymamám. Varga István lánya Jusztina Vida Sándor közbirtokoshoz ment feleségül, és ebből a házasságból született nagyapám Vida János. Nagyszüleim tehát unokatestvérek voltak.

 nagyszulok.png

Készítette: Somogyi Sándorné szül: Vida Etelka és 

Szilágyiné Somogyi Katalin 

 

 






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

2. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

3. SOS Duguláselhárítás Janival 0/24 az év minden napján

► Bontás nélkül mi megoldjuk. Tel : 06203626060 Helyszínre érkezés telefonos egyeztetéstől maximum 1-2 órán belül

sosdugulaselharitas.hupont.hu

4. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

5. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

6. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

3. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

5. EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. Vasas Szakszervezete

► Üdvözöl téged az EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. Szakszervezete, keresgélj bátran kedvedre. Érezd jól magad!

ema-lionszakszervezete.hupont.hu

6. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

7. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

8. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

10. Csajoknak mindent!

► pasik, szerelem, tanácsok, filmek, könyvek, zene, sztárok, tippek, az élet és még sok minden más!

pasiktanacsokkepek.hupont.hu

11. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

12. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

13. SEAT ALKATRÉSZ MISKOLCON! SEAT alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► SEAT gyári-, utángyártott alkatrészek minden típushoz! ALHAMBRA, ALTEA, ALTEA XL, AROSA, CORDOBA, EXEO, IBIZA, INCA LEON, TOLEDO

seat-alkatreszek.hupont.hu

14. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

15. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

16. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

17. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

18. Sokféle,különböző receptek..

► Sziasztok:)Mindenféle receptek közzül választhattok:)Folyamatosan bővítem:)..Jó étvágyat mindenkinek hozzá!!:)

receptek.hupont.hu

19. Takács Nikolas Fan Site

► Ha szereted Takács Nikolast, akkor itt a helyed! :)

takacsnikolasfansite.hupont.hu

20. Disney Sztárok Oldala

► Az oldal a Disney Channel sztárjaival foglalkozik mint pl.:Miley Cyrus,Selena Gomez,Demi Lovato és még sokan mások.Nézz szét!:)

disney-sztarok-disney.hupont.hu

21. A MILOTAI TISZAVIRÁG HORGÁSZEGYESÜLET HIVATALOS HONLAPJA

► Honlapunk a Milotai Tiszavirág Horgászegyesület életéről, kapitális fogásokról szól több, mint 100 oldalon keresztül, melyet az aktuális eseményekkel, fogásokkal folyamatosan bővítünk

mlotahorg.hupont.hu

22. ***Sziasztok;ez itt Lili honlapja;érezd jól magad:D***

► Honlap diszitések,pasik,szerelem,sztárok (CSAJOS OLDI)

tinililioldal.hupont.hu

23. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

24. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu

25. PARFÜM WEB

► minden ami parfüm

parfumweb.hupont.hu

26. Életképek

► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

krisztina.hupont.hu

27. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

28. Csillagfiú (Gősi Zoltán emlékére)

► Nekem a vers a lelkem is... Gősi Vali versei

lelekhangok.hupont.hu

29. Minden,ami alkonyat,annak szereplői és még sok minden más

► Minden,ami Alkonyat,annak szereplői (az összes, 1-1-ig)és még sok minden más... Ez egy nagyon érdekes oldal,mert amit itt megtalálsz,azt vidd,szedd le,nézegesd,olvasd,és élvezd ki,mert jó. Tehát,jó mulatást!!!

alkonyatfavorit.hupont.hu

30. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

31. ♥♥♥Nickelodeon és Disney ♥♥♥

► Itt minden fontos dolgot megtudhatsz!!

nickelodeonon.hupont.hu

32. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

33. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

34. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

35. Üdv az oldalon

► [Genius] Clan honlapja

genius-klan.hupont.hu

36. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

37. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

38. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

39. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

40. ...:::$ajät honłapom::..

► Te most Petra csajos oldalán jársz ahol mindent megtalálsz!! Ami érdekes lehet

funsite.hupont.hu

41. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

42. Neoterra

► A régi nevelde folytatása.

neoterra.hupont.hu

43. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával

► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.

valakianna.hupont.hu

44. TWILIGHT FANOK KLUBJA

► Sziasztok!Ez itt egy Klub weblapja!Nézz körül!

twilightfanokklub.hupont.hu

45. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

46. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

47. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

48. ♥♥Sokféle sztár egy helyen!♥♥

► Az oldal mindenféle befutott sztárokkal foglalkozik.Disney sztárokkal,magyar sztárokkal.Itt mindent megtaláltok a kedvenc sztárjaitokról amire csak kiváncsiak vagytok!Jó böngészést!

sztarokforewer.hupont.hu

49. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

50. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

51. Angel Körömszalon.

► Kézápolás, műköröm építés és Lábápolás. Díszítő és Technikai Workshop-ok . OKJ- s Kézápoló és műköröm építő/ Lábápoló Képzések. Várlak szeretettel!

angelart.hupont.hu

52. berni2008 tenyészete

► berni pásztor, németjuhász, ír szetter, schnauzer, malamut, husky, akita inu, leonberger, kuvasz, bullterrier, csaucsau, cavalier spániel, akbash, ambruzói juhász, boxer.

virtualiskutyatenyeszet.hupont.hu

53. Kék Hajnal Szalon

► Manikűr-Pedikűr, Műkörömépítés, Henna, Csillámtetoválás...

kekhajnalszalon.hupont.hu

54. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

55. UTAZZ INGYEN !!! UTAZÁS-KIRÁNDULÁS 9-16 FŐS KISBUSZOKKAL KEDVEZŐ ÁRON

► Utazz ingyen .. részletek a weblapomon ! ...Európa ma már nyitva van, csak menni s nézni kell a sok csodát! Utazz velem, Erdély a szívem csücske, Lengyelország,Ausztria,Szlovénia,Horvátország .. Imádok útra kelni !

utazas-kirandulas.hupont.hu

56. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

57. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

58. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

59. Nem Mindenki oldala! :D

► Képek,Pixelek,optikai csalódások,Sztárok

mindenamirajz.hupont.hu

60. Cloud Solution for Microsoft 365, SharePoint & OneDrive

► Boost productivity & control with our guide to SharePoint document management best practices. Learn how to optimize your system with metadata, governance, security, and automation for seamless collaboration and compliance.

cloud.hupont.hu

61. Metin 2 mester

► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.

deepolis.hupont.hu

62. Justin Bieber <3

► Ez az oldal egy kis betekintés Justin Bieber életébe.

love-justinbieber.hupont.hu

63. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

64. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

65. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

66. 1526 Magyarországa és az 1526. évi mohácsi csata - Botlik Richárd

► A 2017 októberében és 2025 áprilisában, pdf formátumban megjelent e-book teljes szövege olvasható, korlátlanul másolható, letölthető

mohacsicsata.hupont.hu

67. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

68. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

69. FÉNYOLDAL ☼ Mechkan Felix

► A FÉNY Hierarchia Információi

fenyoldal.hupont.hu

70. Csak egy mondat, minden egyes nap!

► Íme! Történetek, melyek naponta csak egy mondattal bővülnek! Valamint grátisz: Megmagyarázások(k)!

csak-egy-oldal.hupont.hu

71. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

72. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

73. Yves Webshop

► --------LEGJOBBAT A LEGOLCSÓBBAN!!! --------GARDRÓB KISÖPRÉS!!! -----------LEÁRAZÁS, KIÁRUSÍTÁS, AKCIÓ, Női, Gyermek, Férfi, Nagymama RuháK, Kiegészítők, Lakberendezés, Műszaki cikkek, Irodaszerek, Könyvek, Nyelvkönyvek, Photo album, Újság, DVD lemez

yveswebshop.hupont.hu

74. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

75. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 10
Heti: 13
Havi: 133
Össz.: 28 546

Látogatottság növelés
Oldal: Családtörténet I.
Mozaikok életről, egészségről - © 2008 - 2026 - szuperhamm.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »