Itt szerkesztheted a frissen létrehozott oldaladat!

Ezt a szöveget nyugodtan kitörölheted és
a helyére írhatod az új oldalad tartalmát.

---

Nagymamám és nagyapám élete

 

Nagyapám 1888-ban született Kislétán. Nyírgelsén járt iskolába és 1899-ben 11 évesen fejezte be az elemi népiskola negyedik osztályát. Jó tanuló volt, testépítésből kiváló, de számtanból, gazdaságtanból is jeles. Az iskola elvégzése után apja mellett dolgozott a földeken.1909-ben sorozták be katonának 3 évre (78 hónapra) a 12. honvéd gyalogezrednél, Nagykárolyba. Leszerelése után két évvel kitört az I. világháború. Átvészelte az első világháborút, majd a háború befejezése után két évvel 1920-ban megnősült.

Nagymamám szintén 1888-ban született, szülei házassága után két évvel. Bátyja Bertalan egy évvel idősebb, húga Ilona 3 évvel fiatalabb. Serdülő lány volt, amikor sorba születtek a későbbi kistestvérei. Valószínű, hogy ő és Ilona húga részt vett a háztartási munkában és a gyereknevelésben, hiszen 1900-tól 1905-ig 5 kistestvére született.   Hodászon, a volt Szeőcs birtokon éltek, ami 1906-ban már Komoróczy György tulajdonában volt. Ebben az évben még Hodászon temették el egy éves öccsét és három éves húgát. Az biztos, hogy a család 1911-ben már Nyírbogáton élt, a Durneiss birtokon, ahol az apja vincellérként dolgozott. Nagymamám gyermekkoráról, fiatal koráról szinte semmit nem tudok.  A nehéz életéről nem mesélt, de a falu adta szórakozási lehetőségekről igen. Ő is, mint a többi fiatal a dörzsölőbe, fosztóba, fonóházba ment dolgozni és persze ismerkedni. A dörzsölőben a kender megmunkálásának egy fázisát végezték. A kender áztatása, szárítása, tilolása után csomókba rakva került a dörzsölőbe, ahol a lányok mezítláb a kenderfejet a földhöz dörzsölték. A puhulás után meggerebenezték, majd megfonták. A munka után pedig szórakoztak, táncoltak. A kenderből készítették a családok a fehérneműt, ágyneműt. Nagymamám nagyon ügyes kezű volt, szívesen szőtt, konyharuhától kezdve asztalterítőig a legtöbb textilt ő készítette.  Néha elengedték bálokba, az itt hordott stólája volt gyerekkorunk egyik kedvenc játéka. 1915-ben részletre vásárolt egy Singer varrógépet, szabóknak dolgozott Nyírbátorban, így tanult meg varrni. Itt elsősorban vattakabátokat varrt, a falu lakóinak pedig mindenféle varrást elvállalt (ágynemű, függöny, ruhanemű). Idős koráig a család jövedelmét egészítette ki a varrással. Lakodalmakba is eljártak, ahová meghívták a családot, de arról. hogy érdeklődő fiatalember járt volna a családhoz, nem tudunk. Házasságukról nem ők, hanem a család döntött. Hogy miért? Az okok nem ismertek.

Számunkra nem ismert, hogy házasságuk után Nyírbogáton hol laktak, de valószínű, hogy házas ingatlanban, hiszen egy 1929. évi Adófizetési felhívás a házhely évi részletét állapította meg. Ebben az időben sorban születtek a gyerekek. 1921-ben Margit, 1922-ben Etelka, 1923-ban Emma. Majd két év szünet után 1925-ben megszületett Bernát, aki 1 éves korában meghalt. 1927-ben újabb leány született: Lenke és végül 1928-ban Bernát, ő is 1 évet élt. A falusi családoknál természetes volt a sok gyerek, nem tervezték a családgyarapítást, a természet törvényeit elfogadva várták a jövevényeket. A gyerekek névválasztásáról nem tudunk semmit, az ősök között nem volt Margit, Etelka és Lenke. Emma nagynéném keresztneve édesanyja nevének egy változata lehet.  6 évvel a házasságkötésük után halt meg nagyapám apja Vida Sándor. 5 gyereke örökölte a vagyonát. Az ingatlan örökös használati joga a feleségéé, a leltár szerint földművelési eszközök és ruházat alkotta a szétosztandó vagyont.  Az 5 gyerekből 2 lány Amerikában ismeretlen címen tartózkodott, az első fiú – Sándor - eltűnt az I. világháborúban az orosz fronton. Egy leány: Györkei Józsefné és nagyapám Vida János valamint édesanyjuk Varga Jusztina bonyolította le a hagyaték leltározását és az örökösödési procedúrát. Ekkor nagyapámék már 3 gyerekes családot alkottak, egy fiút már eltemettek, a 4. lány éppen útban volt. A hagyaték leltározása és a tárgyalás nem volt zökkenésmentes, hiszen a két testvér ebben az évben már pereskedett egymással, nagyanyámnak pedig az anyósával volt konfliktusa. A konfliktus „árát” mindketten megfizették, özv. Vida Sándorné végrehajtást indított fia és annak felesége ellen. Mivel az sikertelen volt, a költségeket neki kellett megfizetni. Egy másik irat pedig arról tanúskodik, hogy a konfliktusuk másik része a Nyírbátori Járásbíróságra került, ahol nagyanyámat marasztalták el. Őt nem tudták pénzbírságra ítélni. ezért 5 napos elzárás várt rá. Hogy mi volt a közvetlen oka a viszálykodásnak, nem tudjuk, de a dokumentumok alapján kirajzolódik egy végtelenül szegény család képe, aki az örökösödési illetéket és a közjegyzői díjat sem tudta kifizetni. Házasságuk első 10 évében volt félretett pénzük: 1923-ban 3000 korona. Valós értékét nehéz megítélni. Az 1910-es években Nyírbogáton 1300 koronáért lehetett venni egy házat, de 1926-ban már a hagyatéki leltározás költsége 30.000 korona volt. 1927-ben pedig már pengőben kellett fizetni az örökösödési költségeket. Ilyen körülmények között bizonyára nagy szükségük lett volna bármire a hagyatékból, de nagyapám édesanyjának haszonélvezeti joga miatt az örökösödésből pénzre nem, csak a költségek fizetésére számíthattak. Nagy szegénységben éltek tehát házasságuk első tíz évében is.   Az 1920-as években a nyomor enyhítésére a községben egy földreformot szerveztek és 1-2 holdas földterületeket valamint házhelyeket adtak a legjobban rászorulóknak. A falu két legnagyobb birtokosa Bogáthy József és báró Durneissné vagyonváltsági területeket adtak át, melyeknek az ellenértékét a földet kapók fizették meg. Ennek nyomán létesültek a Teleki, Bethlen, Ady Endre utcák. Nagyszüleim ekkor nem kaptak házhelyet, de 1931. február 6.-án Bíró Sándortól 30 pengőért a Durneiss Gyuláné féle vagyonváltság földekből vásárolták meg a Bethlen utcai házat és földet részletre, melyet még a negyvenes években is fizették.  A vásárlást az Országos Földrendező Bizottság 1935-ben jóváhagyta és a tulajdont a házaspár fele-fele arányban birtokolhatta. Ide már a 4 leánygyermekkel költöztek, akik 10-9-8 és 4 évesek voltak. A házhoz 455 □-öl kert tartozott (akkoriban szántónak nevezték), ennek segítségével tudták élelemmel ellátni a családot.  A lányok a háztartási munkát, főzést, kert művelését hamar megtanulták. Legtöbbet édesanyjukkal voltak együtt, mellette  tanulták meg a házimunkát.  Az 1930-as éveket a pénztelenség, a földművelési eszközök hiánya, a gazdasági csőd jellemezte. A legtöbb ránk maradt irat adó-megállapítást, fizetési felszólítást, végrehajtás elrendelését tartalmazza, valamint kérvényeket az adósság átütemezéséről. Pedig nagyapám megpróbált minden munkát elvállalni, dolgozott földművelőként, napszámosként, 1934-35-ben az Első Debreceni Enyvgyárban gyári munkásként, mégis alig tudtak megélni. Munkabérét gabonában kapta meg, pengő nem nagyon volt a házban, így nem csoda, hogy pl. 1935-ben nem tudták kifizetni a ház részletét.  

Az 1940-es évek sem hoztak könnyebbséget számukra. 1940. május 8-án nagyapámat tartalékos állományba vették a magyar királyi 66 sz. honvéd parancsnokságán. Rendfokozata tizedes, fegyverneme gyalogság volt. Magyarország 1940 novemberében lépett be a háborúba Németország oldalán, így a család számított rá, hogy bármikor behívható lesz. Ő 52 éves volt, legidősebb lánya 19, legfiatalabb 13 éves. Majd 1941. nov. 1-ig keresztény származását kellett igazolnia, ellenkező esetben rangját elveszítve a zsidó származásúakkal egyenlő elbírálás alá esik az 1939 sz. HM rendelettel kiadott Végrehajtási utasítás III. R. 4p. 1 bek. alapján. Októberben igazolta szülei és ő keresztény származását. A Kiegészítő Parancsnokság ezután értesítette, hogy a származási táblázatnál elhelyezték az igazolványát és az anyakönyvi lapokban is bejegyezték a minősítés eredményét. Ezt a származási igazolványt 1942. február 20-án állították ki, és az igazolványt minden hivatalos helyen be kellett mutatnia. Ismereteink szerint a háború végéig tartalékos állományban maradt. Ezekben az esztendőkben beszolgáltatási kötelezettséget írtak elő a földműveléssel foglalkozó családoknak. Jövedelmük csak a ház melletti 455 □-öl föld műveléséből valamint nagymamám varrónői tevékenységéből keletkezett. Ebből élt a család, ebből teljesítették a beadási kötelezettségeket. Szinte mindig volt hátralékuk, hiszen nem termett annyi  gabonából, babból, napraforgóból, mint amennyit előírtak leadásra.  Volt olyan év, hogy zsírból a háromszorosát adták le, de gabonából semmit. Nem volt jó év növénytermesztésre. A plusz zsírt bevették, de a gabona hiányáért büntető adót kellett fizetni.  A gazdakönyvek szerint 1942-ben és 43-ban is hátralékuk volt. A háborús években nem mindig volt együtt a család. A legidősebbek hosszabb – rövidebb ideig nagymamám szüleinél Debrecenben laktak és dolgoztak. 1943-ban Margit lányuk 22 éves volt és a kalapos szakmát tanulta ki. Etelka 21 éves és varrónőnek tanult, Emilia pedig 20 éves, szintén varrni tanult. Lenke Debrecenben tanult. A nagyszülők segítették őket, és a lányok ott dolgoztak, ahol valami munkalehetőség volt. Amikor Nyírbogát felé közeledett a front, nagyapám „hazahívta” a lányait. Emma már otthon volt. Etelka és Margit egy fiatalember  (Etelka udvarlójának) kíséretében gyalogolt haza. Ez 1944. szeptember –október táján volt. Keresztanyám Margit már férjes asszony volt, férje is Nyírbogáton tartózkodott. 1944. október 18-án érkeztek a szovjet katonák Nyírbogátra. Délután 4 óra körül jöttek, előtte egy heti aknázást, ágyúzást lehetett hallani. A frontkatonák éhesek, fáradtak, szomjasok voltak. Bevonulásuk előtt és a szovjet katonák ottlétekor a lányok, asszonyok nem voltak biztonságban. A családok megszervezték a nők bujtatását, illetve védelmüket. Nagyapám vejével, Lőrincz Jánossal és egy falubeli fiúval figyelte a katonákat. Ha menekülni kellett a 4 lány a szántóföldön (kukoricáson)  keresztül szaladt egy rokonuk ingatlanjára, ahol a háziakat és őket bujtatták.  De volt, hogy a kukoricásba, vagy a közeli temetőben bújtak el. Később a rend  fokozatosan helyreállt, és október végén, novemberben már  a szántóföldön végezte a család a befejezetlen munkákat.

A háború befejezése után sem lett könnyebb a nagyszüleim élete. 1945-ben 57 évesek voltak. A háború utolsó két évében nem tudták fizetni a vagyonváltság föld törlesztő részletét, ezt pótolni kellett. Aztán 1946-ban elkezdődött a beszolgáltatás. Először a földadót kellett pénz helyett búzával és burgonyával kifizetni, majd forintban előírták a házadót, jövedelemadót. Jövedelmük a ház melletti 455 □-öl földből volt, és az 1946-os földosztás során a báró Durneiss Gyuláné földjéből kaptak 6 holdat. 3 holdat az István dűlőben, 3 holdat pedig a Zsigágóban. Ezzel a földterülettel már kulákoknak számítottak és egyre nagyobb és nagyobb mennyiségű terményt kellett beszolgáltatni: búzát, takarmányt. burgonyát, napraforgót, tojást tyúkot, sertést stb. Minden évben új beszolgáltatási könyvet kaptak, melyben meghatározták a mennyiségeket.  Teljesítésben mindig volt lemaradásuk, ennek nemcsak az volt az oka, hogy irreális mennyiségeket követeltek (pl. 126 kg-os sertés), hanem amit lehetett eldugtak. Nehéz volt a 6 hold föld művelése és a ház körüli gazdaság fenntartása a 60 év körüli házaspárnak. A nagyobb lányok már férjhez mentek és Debrecenben laktak, a kisebbek sem voltak folyamatosan otthon. Mégsem váltak meg szívesen a földtől. 1952-54-ben agitátorok járták a falut, végül kényszer hatására nagyapám belépett az egyik termelőszövetkezetbe. Eleinte több kis TSz jött létre, majd egyesültek Rákóczi TSz néven. Itt dolgozott még nagyapám egy kis ideig.

Nagyszüleim életéről személyes emlékeim is vannak.  Elsősorban az 1960-as évekről. Gyerekkorunkban a nővérem és én, valamint unokatestvéreim a nyár egy részét náluk töltöttük. Természetesen nem egyszerre az összes unoka – heten voltunk -, többnyire mi és keresztanyám (Margit) gyerekei nyaraltunk együtt. Hasonló korúak voltunk. A nyírbogáti Bethlen utcai ház tipikus falusi porta volt, a hajdani gazdálkodás nyomaival. A három helyiséges (tisztaszoba, konyha, kamra) földes, vályogból épült nádfedeles paraszti házzal szemben egy „kemenceház” volt. Ott sütötte nagyanyám hetente egyszer a kenyeret, a lángost, és a sütiket. Még most is a számban érzem a három kilós kerek kenyér durcájának és a káposztás bélesnek az ízét. A lakóépület mellett voltak a gazdasági épületek. Az istálló, ahol hajdan szarvasmarhát és lovat tartottak. A mi nyaralásunk idején már csak az állattartás eszközei voltak ott. Még az udvaron disznóól és tyúkól is volt, a kertben pedig egy hatalmas góré – szintén többnyire üresen. A kertet hagyományosan kukoricával vetették be, köztes növényként babot termeltek. Életmódjuk nem különbözött a falusi emberek életmódjától. Ők elég vallásosak voltak, 1947-ben megújították egyházi fogadalmukat. Igaz, nem elsősorban a hit, a vallástudat tette ezt számukra fontossá, hanem a tradíció.  Nagyapám minden vasárnap délelőtt a templomba ment megborotválkozva, megmosakodva, ünnepi öltözékben, de közben a kocsmába is betért, ugyanis ez fontos találkozóhelye volt a férfiaknak. Híreket, tapasztalatokat e két helyen cseréltek. Déli harangszóra ért haza és már ott kellett gőzölögni az asztalon a húslevesnek. Nagymamám ritkán járt templomba, ő otthon imádkozott reggel, este. Az  étkezések előtt valamint este mindenki imádkozott. Nem voltak sajátos ünnepi tradíciók. A nagyobb család karácsonykor, húsvétkor nem jött össze. Ők Nyírbogáton élték az idős szegényparaszti életet, gyerekeik pedig Debrecenben a családjukkal. Éltek csendesen, öregesen amíg nagymamám meg nem betegedett 1968 tavaszán. Előtte már többször volt mellhártyagyulladása, tüdőgyulladása. Gyerekei szerették volna, ha Debrecenbe költözik és valamelyik gyermekénél él. Meg is próbálta és egy-egy hétig más-más gyermekénél lakott, de visszavágyott és visszaköltözött a faluba. Majd 1968. március 8-án álmában elhunyt. Olyan csendes és egyszerű volt a halála, mint az élete. Nagyapám eladta a nyírbogáti házat, ezután bekerült Debrecenbe. Eleinte a lányainál lakott, szintén egy-egy hét váltásban. Végül Emma lányánál állapodott meg. Majd megpróbált társat találni magának. Perelte gyerekeit, nagyobb összegű szülőtartást kért. Később az idősek otthonába kérte felvételét. Békétlen volt önmagával, környezetével, a faluból eljőve megszakadtak a gyökerek, igazából nem találta a helyét, majd két évvel felesége halála után 82 éves korában egy közlekedési balesetben meghalt.

 

Nagymama fiatalkori és nagypapa időskori képe 

 

Oldal: Családtörténet III.
Mozaikok életről, egészségről - © 2008 - 2024 - szuperhamm.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat