Mozaikok életről, egészségről

Régi idők folytatásai vagyunk...


Reggelizzen, mint egy király!


Még mindig igaz ez a mondás, hiszen egy jó reggeli (sok fehérjét ásványi sókat, vitamint és jó szénhidrátot tartalmazó) reggeli tölti fel az „akkumulátorainkat”. Magyarországon manapság nem divat a reggelizés. Ez pedig növeli az elhízás, a szív- és érrendszeri betegségek, a gyomorfekély kialakulásának kockázatát. Reggelit fogyasztva még a stresszel is könnyebben lehet megbirkózni.


A magyarok jelentős része nem reggelizik.

Egy tíz évvel ezelőtti, az iskolások körében végzett felmérés szerint a gyerekek 25%-a nem reggelizett. Jelenleg pedig a serdülő lányok 40%-a, a fiúk 32%-a nem eszik semmit reggel. Ezeknek a gyerekeknek esélyük sincs arra, hogy jól érezzék magukat az iskolában, megfelelően tudjanak figyelni és teljesíteni az első órákon. Ugyanis a gondolkodáshoz sok energia szükséges. Aki üres „akkumulátorral” kezdi a napot, már reggel stressznek teszi ki a szervezetét, ami ahhoz vezet, hogy az izomszövetek fehérjéje zsírrá alakul.

A felnőttek 31%-a nem reggelizik. Sokan a munkahelyükön az első órát evéssel, kávézással töltik, majd utána kezdenek dolgozni. Mások kávén és energiaitalon kívül délig szinte semmit sem fogyasztanak. Igen komoly gondot jelent, ha sok gyomorsav keletkezik, és a reggeli kihagyása miatt nincs, ami megkösse. Ez esetben előbb-utóbb hasi fájdalmak keletkezhetnek, ami későbbiekben gyomorfekélyhez vezethet.

Amikor a kihagyott reggeli miatt a gyermeket vagy felnőttet délelőtti éhség kezdi gyötörni, már nincs meg a reggeli mérsékelt étvágy. Az emberek általában ilyenkor a magas szénhidráttartalmú, nagy kalóriájú ételeket fogyasztják el, tehát többet esznek a kelleténél. A reggeli kihagyása erősen hajlamosít arra, hogy nemcsak délelőtt, hanem a nap folyamán végig kontrollálatlanul együnk – összességében többet a kelleténél.


A reggelit fogyasztók egy része egészségesnek egy cseppet sem mondható szendvicset vagy felfújt péksüteményt, egy zacskó műízű minipogácsát vagy útközben megvásárolt sonkás-croassant, fánkot stb. eszik. Mindez pillanatnyilag finomnak tűnik csak éppen a gyomornak nem tetszik egy cseppet sem. Mások a hagyományos kenyér, kalács, kifli, pirítós, felvágott, sajt, tej, tea, joghurt, vaj, méz, lekvár, tojás kínálatból választanak. Vannak akik a teljes kiőrlésű gabonából készült cornflakest kevés tejjel, vagy müzlit fogyasztják szívesen. Nézzük, hogy melyik reggeli felel meg a szervezetünk igényének legjobban?

A reggelivel az a célunk, hogy testünket ellássuk a délelőttre szükséges energiával, amit a táplálék szénhidrátjaiból biztosítjuk a szervezetünk számára optimális módon. Az optimális mód azt jelenti, hogy kis megterhelést jelent az anyagcserének. Lassan, egyszerre kis mennyiségben, fokozatosan szabadulnak fel, és szállítódnak a sejtekhez a tápanyagok. Így hosszú ideig biztosítják a megfelelő vércukorszintet, ezáltal sokára éhezünk meg. Tehát az a jó reggeli, amely alacsony szénhidráttartalommal rendelkezik és a vércukorszintet is lassan emeli.

Kalács, zsömle, fehér kenyér, vaj, méz: glikémiás indexe magas (vércukorszintet gyorsan emeli), szénhidráttartalma szintén magas.

Cornflakes, tej: alacsony glikémiás indexű, de nagy szénhidráttartalommal bíró reggeli.

Almás gyümölcssaláta, joghurt, sovány tej: alacsony glikémiás indexű, alacsony szénhidráttartalommal rendelkező reggeli.


Praktikus tanácsok:

  1. Legideálisabb, ha felkelés után iszunk 2-3 dl vizet, majd 1-2 órával később reggelizünk. A gyerekeknél legnehezebb biztosítani, hogy felkelés után 1-2 órával reggelizzenek, hiszen abban az időben mennek az iskolába. Ébredés után még nem vagyunk éhesek, a gyomornak is szüksége van „ébredésre”. Ahhoz, hogy a gyerekek kényelmesen, nem kapkodva tudjanak reggelizni fél 9 – 9 órakor kellene kezdődni az első órának.

  2. Az ideális reggeli ellátja a testet minden létfontosságú tápanyaggal, energiával anélkül, hogy megemelné a vércukorszintet és ezáltal termelődő inzulin mennyiségét. Ilyen a tej, joghurt shake. A kiegyensúlyozott reggeli lassan felszívódó szénhidrátot tartalmaz, ami ellenőrzés alatt tartja az étvágyat. Ilyenek a gyümölcsök, zöldségek, shake.

  3. Az ideális reggeli biztosítja, hogy a 70 milliárd sejtünk megkapjon minden tápanyagot, energiát és folyadékot, amire szüksége van. Ez biztosítja, hogy a test a saját zsírraktárait használja fel. Az ideális reggeli tehát a falást megelőző hatása miatt karcsúsít.

  4. A betegség megelőzése hosszú távon olcsóbb, mint a betegség gyógyítása. Érdemes sok időt fordítani a táplálkozásra. Azzá leszünk, amit megeszünk. .


Próbálja ki Ön is!






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. SATVEDA

► IGAZTUDÁS

sadvidya.hupont.hu

2. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

3. Okos kenéstechnológia nem csak autósoknak

► Metabond motorolajok, súrlódás csökkentő olajadalékok, hi-tech üzemanyag adalékok

surlodasmentes.hupont.hu

4. Sztárok Oldalai

► Miley Cyrus, Hannah Montana, Justin Bieber, Avril Lavigne, Selena Gomez, Hilary Duff, Beyonce, Shakira, Leonardo Dicaprio, H2O Sellőmesék, Ashley Tisdale, Demi Lovato

sztar-oldalak.hupont.hu

5. Szervezetfejlesztés Mesterfokon!

► Kasza Tamás összesen 25 éve a szervezetfejlesztés területén mozog. Új könyve több mint ezer vállalkozót segített, hogy megértsék a szervezetfejlesztés sorrendjét, és pontos alkalmazását.

szervezetfejlesztes.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

2. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

5. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

6. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

7. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

8. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612746042, 0612948690, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

9. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

10. viccek zenék és játékok nézd meg és ...

► há kuná mátátá milyen gyönyörü szó.... csak nem tudom mit jelent

djrojsz.hupont.hu

11. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

12. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

13. kémiai elemek és vegyületek

► Ez az oldal a fontosabb kémiai elemeknek és azok vegyületeinek a tulajdonságaival, előfordulásával, előállításával és felhasználásával foglalkozik.

kemiai-anyagok.hupont.hu

14. A PALACSINTA RECEPTJE,AHOGY NAGYMAMÁM KÉSZÍTETTE

► HA JÓT ÉS JÓL ESZEL,BOLDOG EMBER LESZEL

palacsintarecept.hupont.hu

15. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

16. Szentek és Boldogok élete

► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

szentekelete.hupont.hu

17. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

18. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

19. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

20. BRUTAL BIKES Kft.

► Gépjármű szerviz. Számítástechnikai eszközök szervizelése, értékesítése.

brutalbikes.hupont.hu

21. Szepakaroklenni! ♥

► Sziasztok! :) Ez egy új weboldal sok csajos dolog lesz rajta de a fiúkra is fogok gondolni! :) Remélem sokan fogjátok látogatni az oldalt! :) Minden témát megtalálhattok! :) Jó szórakozást! ♥ ♥

szepakaroklenni.hupont.hu

22. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

kreativcikkek.hupont.hu

23. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

24. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

25. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

26. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

27. World Stars

► Minden amit a tini sztárokról tudni kell

worldstars.hupont.hu

28. FMM a football világa

► FMM itt minden kérdésre választ kapsz és mindent megtudhatsz a fociról!

focimindenmennyisegben.hupont.hu

29. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

30. Amerika tini sztárjai

► A tini sztárok világa

amerika-sztarjai.hupont.hu

31. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

32. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

33. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)

► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D

dalmushonlapja.hupont.hu

34. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

35. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

36. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

37. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

38. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

israelclub.hupont.hu

39. Naruto-Wars

► Ez 1 Fórum alapú nevelde

naruto-wars.hupont.hu

40. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

41. namegirlboy

► Amiket leírok az mind igaz, az instagramnál úgy kell leírni ahogyan én írtam le. Ők így változtak meg. Minden félét fogok nektek leírni.

emo-emberek.hupont.hu

42. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

43. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával

► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.

valakianna.hupont.hu

44. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

45. Idézetek,képek

► Itt mindenféle idézetet megtalálsz..életről,barátságról,szerelemről...és kérésre is teszek fel

erdekesoldal.hupont.hu

46. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

47. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

48. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

49. Sztárok Rajongói oldala!

► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.

demi-sel-miley.hupont.hu

50. Strucc tenyésztés,hízlalás,csibe,tenyéssz,vágó strucc,vásárlása,eladása!

► 1997-óta struccozom,ha megbízható több 10éves szakmai,üzleti,gyakorlati háttérrel,a legjobb árakkal,szeretne belekezdeni a struccozásba vagy már belekezdett,de nem tudja hogyan tovább,akkor megtalálta a megfelelő struccost,kérem nyugodtan keressen!

strucc.hupont.hu

51. A legjobb tetőablakok - Tetőablak beépítés

► Díjmentes helyszíni felméréssel és tanácsadással segítünk Pest és Fejér megyében, hogy Ön is megtalálja az igényeinek és pénztárcájának leginkább megfelelő tetőablakot, redőnyt, burkoló keretet. Velux és Roto tető ablak beépítés.

legjobbtetoablak.hupont.hu

52. ddmt2-pumt2-sé-yang-hack

► csak anyi a dolgod hogy leirod a valódi neved az id-d és elküldöd a pumt2gmfelvetel@citromail.hu-ra de eléirod hogy miről küldöd dd ről vagy pumt ról˙(pl.ddmt2 id:salala45 jelszó:dortya)v.(pumt2 id:vakarcs11 jelszó:0123456789

dd-pu-hack.hupont.hu

53. Madárhatározó

► Minden, ami madár! A MADÁRBARÁT-LEXIKON kiegészítő weboldala. Ha itt nem jártál szerencsével, akkor nézz be a madarbarat-lexikon honlapra vagy keresd a szerzőt a madarbarat@invitel.hu e-mailcímen

madarhatarozo.hupont.hu

54. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

55. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten

► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében

villanyszerelobudapesten.hupont.hu

56. Házikedvencek, szórakozás, és minden ami jó

► Sok szertettel köszöntök minden kedves látogatót az oldalamon!!! Remélem mindenki talál az érdeklődésének megfelelő leírást.

szandra-hannah.hupont.hu

57. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

58. FC Barcelona

► Folyamatosan bővül...

fcccbarcelonaaa.hupont.hu

59. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján

► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600

autosbolt-tat.hupont.hu

60. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

61. Sztárok,képeslapok,versek, jelölgetős képek,Honlap készités

► Kedvenc Sztárjaink Képei,képeslapok,mese szereplők és sok más dolgok,Facebookra jelölgetős képek

ancsacs.hupont.hu

62. utazás buszjárat Horvátország Split Trogir Zadar Omis Vir Sziget Korfu

► Szeged Zadar Trogir Split Omis, Budapest Kecskemét Zadar Vir Sziget Trogir Split Omis utazás busz buszjárat személyszállítás nyaralás Horvátország. #Splitbusz Békéscsaba Orosháza Szeged Korfu busszal Görögország splitbusz@gmail.com

horvatba-utazas.hupont.hu

63. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

64. BÚTORFESTÉS, FESTETT BÚTOROK

► " Tág a világ, mint az álom,mégis elfér egy virágon "

butorfestes.hupont.hu

65. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

66. Versek, fotók, művészetek, süni, természet.

► "akkor lesz itt szép világ, ha égig ér a szarkaláb, és az úton sündisznócska, riszálja a popsiját"

antalkiss.hupont.hu

67. RESTIBÜFÉ

► VECSÉS Bajcsy Zs.u.1. alatt működő büfénkben várjuk szeretettel kedves vendégeinket, ahol válogathatnak 12 féle hamburger, lángos, szendvics, különböző sültek és csak itt kapható házi specialitások közül.Házhozszállítás 2000Ft felett!

restibufevecsesen.hupont.hu

68. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

69. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

70. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek

► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése

napelemrendszerek.hupont.hu

71. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

72. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

73. Zene-helye

► Minden zene egy helyen, töltögess!

zene-helye.hupont.hu

74. A homo digitalis kora

► A homo digitalis, vagyis a modern kor embere a tér és idő szabadságát kapta meg az új évezredben. Ott áll egy forradalmian globális változás küszöbén, ami olyan változásokat generál, mely kétségkívüli hatással lesz az emberi kommunikáció jövőjére.

homodigitalis.hupont.hu

75. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 10
Heti: 2
Havi: 34
Össz.: 26 271

Látogatottság növelés
Oldal: Reggelizzen, mint egy király!
Mozaikok életről, egészségről - © 2008 - 2025 - szuperhamm.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »